Takács Attila első és Sramkó Gábor utolsó szerzőségével megjelent a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa, syn.: Aster oleifolius) és az aranyfürt (G. linosyris, syn.: A. linosyris) hibridizációját elemző cikkünk a Preslia című folyóiratban.
A teljes közlemény szabadon hozzáférhető itt.
 |
| Az új hibrid elnevezése Fekete Gábornak (1930-2016) állít emléket |
Összefoglalás
Az eurázsia sztyeppe egyik jellegzetes faja a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa) amelynek legnyugatibb ismert populációiban Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában nemrégiben megfigyeltünk alaktaniliag átmeneti jellegeket mutató példányokat a faj és közeli rokona, az aranyfürt (G. linosyris) között. Kimutattuk ezen egyedek hibrid eredetét a kétszülősen öröklődött nrITS régió szekvenálásával és az additív polimorfizmus ellenőrzésével a hibridekben. Ezen túlmenően, az anyai ágon által öröklődő plasztid régiók (trnH-psbA és trnL-trnF intergenikus távtartók) vizsgálata során kiderült, hogy a magyar és az ukrán populációban valószínűleg a G. villosa, a szerbiai populációban pedig a G. linosyris az anyai szülő. A köztes formák csak steril magokat hoztak létre. A fenti két faj állítólagos hibridjét nagyon rövid diagnózis keretében már korábban leírták G. × subvillosa néven. Ennek ellenére az alaktani jelegek lineáris diszkrimináns elemzésekkel történő elemzése egyértelműen elkülönítette a G. × subvillosa holotípusát a G. linosyris × G. villosa egyedektől. Ez utóbbiak morfológiailag köztesnek tűnnek a G. villosa és a G. linosyris populációi között. A G. × subvillosa típusú növények eredetileg megállapított hibrid eredetével ellentétben a morfológiai bizonyítékok a G. divaricata, nem pedig a G. linosyris részvételére utalnak. A G. linosyris × G. villosa hibridje eddig tehát ismeretlen volt a tudomány előtt ezért ennek a G. ×feketegaborii A. Takács, Sennikov & Sramkó nevet adtuk, amely név Fekete Gábornak (1930–2016), a magyarországi vegetációtudomány és ökológia kiemelkedő alakjának állít emléket.
Abstract
At the westernmost distribution of the steppe herbaceous plant, Galatella villosa, in Hungary, Serbia and Ukraine, we recently observed intermediate specimens between this species and its close relative, G. linosyris. We were able to demonstrate the hybrid origin of these individuals by sequencing the biparentally inherited nuclear ribosomal internal transcribed spacer (nrITS) region and checking additive polymorphism in the hybrids. In addition, examination of the maternally inherited plastid regions (trnH-psbA and trnL-trnF intergenic spacers) revealed that G. villosa is likely to be the maternal parent in the Hungarian and Ukrainian populations and G. linosyris in the Serbian population. The intermediate forms produced only sterile seeds. The alleged hybrid between the above two species has already been described as G. ×subvillosa based on a very brief diagnosis. Still, the analysis of the morphological characters using linear discriminant analyses clearly separated the holotype of G. ×subvillosa from individuals of G. linosyris × G. villosa. The latter appeared to be morphologically intermediate between populations of G. villosa and G. linosyris. Contrary to the originally stated hybrid origin of the type plants of G. ×subvillosa, morphological evidence indicates the involvement of G. divaricata not G. linosyris. The hybrid G. linosyris × G. villosa is thus described here, as a new nothospecies G. ×feketegaborii. This study highlights the power of easily available molecular phylogenetic tools for demonstrating the hybrid origin of plants and illustrates how additive polymorphism can be distinguished from other types of intraindividual polymorphism in nuclear DNA sequences.
Keywords: Astereae, additive polymorphic site (APS), bidirectional hybridization, Compositae, hybrid sterility, multivariate morphometrics, nothospecies
Hivatkozás / Citation
Takács A., Zsólyomi T., Molnár V. A., Jordán S., Sennikov A. N., Vincze O. & Sramkó G. (2020): Evidence of hybridization between Galatella villosa and G. linosyris, and a taxonomic reappraisal of the hybrid G. ×subvillosa. – Preslia 92: 375–390. DOI: 10.23855/preslia.2020.375
